Júniusi programjaink

Június 6-án 15 órától a GYIK játszóteréről, a Fűzhajléktól séta indul a Tündériskola keretében Nedves barátaink – tündéri párák, páncélos patak címmel, Hárs Olivér vezetésével.

Június 14-én 9.30-kor Bánfalva utolsó buszmegállójától (Várhely utca) gombaismereti túra indul Börcsök Zoltán szakellenőr vezetésével (Várhely kilátó, Hét bükkfa, Károly-magaslat alatti nagy parkoló, Uszoda). Érkezés kb. 14 órakor.

Április-májusi programjaink

Április 22-én, a Föld Napján 17 órakor a GYIK játszóterén kis ünnepséggel felavatjuk az egyesület kezdeményezésére és közreműködésével készülő Fűzanyát, vagyis Földanya Fűzhajlékát.

Barabits Elemér Kertészeti Szabadegyetem

2009. április 24-én, pénteken 17 órakor a TIT-ben (Sopron, Széchenyi tér 2.) "A biblia növényvilága" címmel tart előadást Horváth Sándor.

Márciusi programjaink

  • Március 7-én 10 órától a Szivárvány Gyógyító Központban (Rózsa utca 19.) sorozatot indítunk egészséges szülésre készülőknek Türelem Rózsát terem címmel. Szellemi, lelki, fizikai gyakorlatok, példák, tanácsok tapasztalt édesanyáktól, természetgyógyászoktól, orvostól és jógaoktatótól. (Lásd külön plakáton is!)
  • Március 17-én 17 órakor Dr. Szigeti Jenő tart előadást Kikelet a Természetben és a szívekben címmel a MTESZ-ben (Széchenyi tér 2., I. em.) az Egészséges, virágos Sopronért sorozat 36. részeként.

Februári programjaink

  • Február 9-én 16 órakor a Kertbarát Kör meghívására Bálint Sándor tart előadást a MTESZ-ben (Széchenyi tér 2., I. em.) a növényvédelem alapismereteiről.
  • Február 13-án 17 órától a TIT-ben (Széchenyi tér 2., II. em.) a Barabits Elemér Kertészeti Szabadegyetem következő előadásán „Tájteremtés, kertalkotás” címmel a Pagony Táj- és Kertépítész Iroda mutatkozik be. (Lásd külön plakáton is!)
  • Február 24-én 16 órakor a MTESZ-ben (Széchenyi tér 2., I. em.) a Kertbarát Kör vendégeként Pusztai Gábor előadása lesz „A növényi betegségek közelebbről” címmel.

Oldalak

Hírlevél

Havi programjaink és mások ajánlott programjai...

Feliratkozás Castanea hírlevél hírcsatornája csatornájára

wahavi honlaptervezésdrupal