A magocskák csírázásához és a kis növények megmaradásához inkább árnyék kell, aztán később ki-ki kapja meg a neki elegendő fényt, fokozatosan teret kapva maga körül. Szép feladat ez, komoly játék, hogy eltaláljuk, melyiküknek mennyi elég, mert ha kevés a napsütésből, akkor kopaszodik, ha túl sok, akkor elég. A lágyszárúakra is figyeljünk, a füvek, virágok se mind szeretik a verőfényt, és nemcsak őket tiszteljük meg, ha hagyjuk kiteljesedni, virágozni, hanem a köztük élő lények sokaságát is! Tücskök-bogarak, pillangók és gyíkok érzik jól magukat a természetes gyepben, és a gyümölcsözésben sokat segítő méhek is táplálékhoz jutnak a virághímes réteken.
A korábbi esőkből és a reggeli harmatból is megmarad a nedvesség a talajban, ha nem csupaszítjuk le.
Tövig nyírt fűből kihalnak az állatkák és a virágok; az árnyék nélküli iszonyú hőségben a föld is kiszárad.
Locsolás helyett esőkertet!
A kútból kiszivattyúzott víz a kertünk alól hiányozna, egyre mélyülne a talajvíz szintje, már a fák sem érnék el gyökereikkel. Amellett a szivattyúzás óriási energiapazarlással jár. Ezért is sokkal hasznosabb és egyszerűbb, ha a burkolt felületekről (kerti utakról, tetőkről), vagy lejtős telken a talajfelszínről egybegyűlő esővizet kicsit alacsonyabban lévő ágyásokra vezetjük, sekély folyókákon át. Ha nem mérgezettek ezek a felületek, áldás lesz a víz a növényeknek! (Szerte a világban, már hazánkban is, városi utak mentén is így tartják helyben az értékes vizet: nem lefolyókba küldik a tenger felé, hanem útmenti zöldfelületekre irányítják.) Megfelelő állandó növénytakarás mellett így öntözni se kell!