Csodálatos, hogy egy letört, vagy levágott növényi rész, ha megérzi a nedves földet, gyökeret ereszt.
(Ezt a képességét bámulatosan sokáig megőrzi, de persze előbb-utóbb kiszárad, és már nem lehet belőle új növény.)
Nagyobb bokrok és fák ágai is sokszor földig hajlanak, és legyökereznek. A növényszaporítás első módja ennek példáján lett a dugványozás: egyszerűen csak az elágazások végéről származó 1-2 éves fás (ősszel) vagy még lágy (nyáron) részeket nedves közegbe teszünk, ahol idővel gyökeret eresztenek. Sok növényt vízben is lehet gyökereztetni, a jól sarjadzók pedig idősebb részeikből is tudnak még gyökereket nevelni. (Néha a gémeskút ágasa is kizöldell!) Hosszú vesszőket levágás előtt is földbe hajlíthatunk (bujtás), hogy majd csak gyökeresedés után válasszuk le az anyatőről.
Mivel a kis vessződarab érzi, melyik része van levegőn, amiből levelet növeszt, és melyik szakasza került földbe, amiből gyökeret fejleszt, a fölöslegessé vált leveleket óvatosan csípkedjük le róla fönt is, hogy ne párologtasson, és lent is, hogy ne rothadjanak. Csak a csúcson hagyjunk tápláló-szívó levélpárt, ami éppen kilóg a földből. (Lásd Irodalom!)
Az anyanövényhez hasonló utódokat kapunk így, de nem olyan erőteljeseket, mintha magból keltek volna ki.