Kérjük támogassa egyesületünk közhasznú tevékenységét adója 1%-ával! Adószámunk: 19108876-1-08.

Az elmúlt években kiutalt összegek listája. Az eddigi segítségét köszönjük!

Metszés

A metszést azért alkalmazzák, hogy aránylag kicsi, az ember által kívánt formájú fáról minél több éven át közel állandó mennyiségű gyümölcsöt szedhessenek. Az első beavatkozások (oltás, szemzés, átültetés) után azért is szükséges a metszés, hogy egyensúlyban tartsuk a fa növekedését a terméshozásával. (A fának a növekedés, az embernek a termés a fontosabb.)

Ha magból nőtt a fa, akkor ő tudja, milyenné kell terebélyesednie, az adott helynek megfelelően. (Ha nem találtuk el a neki legjobb helyet, akkor ferdén, féloldalasan fog növekedni, de ezen a metszés aligha segít.) Megfigyelhető, hogy fiatalon a fák fölfelé törnek ágaikkal, később egyre szélesednek, majd a föld felé visszahajlanak az ágaik, részben a termés súlya alatt. Ezért metszéskor is a ferdén emelkedő ágakat hagyják meg szívesen, mert ezek arányosabban teremnek illetve hajtanak. (Az ágak óvatos lehúzásával is el lehet érni hasonló hatást.) Az is érdekes, hogy minél inkább visszametsszük a fát, annál erősebben újrahajt, ha van még elég ereje. A fás részekben rengeteg tápanyagot raktároznak a fák, ami hiányzik nekik, ha hirtelen sokat levágunk róluk. A sebzéseken át szárad és gombásodhat a fa, és minden évben újra kell kezdenie a kiteljesedést, ami elveszi a lendületét, és sok energiába kerül.