Az osztrák Sepp Holzer permakultúrás gyakorlata (honlapja és 2004-es könyve alapján)
www.krameterhof.at
1962 óta bővíti, alakítja és műveli a szüleitől örökölt Krameterhof hegyvidéki kertgazdaságát.
Az 1100-1400 méteres tengerszint feletti magasságú, többnyire sziklásan meredek déli hegy-oldalban 45 hektáron hozott létre erdőből illetve kopár lejtőből teraszos élőhelyeket, ahol tavak mellett gyümölcsösök, zöldséges és fűszerkertek, bemutató- és pihenőhelyek is vannak.
Még a biotermékek vásárlását is szellemesen oldotta meg: kis tanösvényen tolhatják körbe a kocsikat a „bevásárlók”, és a végén mérlegelhetik, mit szeretnének hazavinni!
A hatóságokkal és a kétkedő szomszédokkal folytatott küzdelmében is bízik abban, hogy egyszer majd újra a Természet bölcs szabályozó rendje fog uralkodni az emberek fölött is a mai bürokrácia helyett.
A józan paraszti ésszel megalkotott gazdaságról csak jóval később derült ki, hogy megfelel az ausztrál Bill Mollison féle „Permakultúra” („örökös gazda(g)ság”) elveinek. Azóta tekintik Sepp Holzert az európai permakultúra úttörőjének, aki 16 évvel megelőzte távoli társait. (A Permakultúra első tankönyvét 1974-ben írta Bill Mollison.)
A tartósan fenntartható földmívelés a Természet erőit és folyamatait tanulmányozza, hasznosítja, segíti. Az Ember szeretetével, bölcs alázatával összhangot teremt maga körül, beilleszkedik a természetes Rendbe, semmit nem vesz ki az örök körökből, az anyag-energiaáramlásból. Úgy formálja a földfelszínt és a növényzetet, hogy a lehető legtöbb és legjobb kis élőhely alakuljon ki, az ajándékba kapott talajt, csapadékvizet megőrzi, hasznosítja, életben tartja. A határvonalak változatosságára építi életközösségeit. (Mindig a vízpartok, erdőszélek a legsűrűbb helyek, ahol nyüzsög az élet, sokféle létforma próbál helyet kapni. Az erdő belseje vagy a rét ehhez képest szegényebb, nem beszélve az emberi ültetvényekről.)
Maga a Tájban élő ember is a kisebb-nagyobb körfolyamatok (örvénylések) része, ezért a földből nőtt terményeket nem viszi el máshová, hanem magán (testén-lelkén-szellemén) át-emelve visszajuttatja őket a termőföldbe. (Az állatok is ezt teszik: nem fogyasztják, hanem átváltoztatják a növényeket, és ürülékükkel helyben táplálják a talajt.)
A legnagyobb erőt ehhez az életmódhoz a família együttműködése adja.
Sepp Holzer példája is mutatja, milyen nagy nevelőerőt jelent már gyerekkorban is az önálló kertművelés! (Magára utalva alaposabban megfigyel mindent az emberke, megtalálja a célszerű megoldásokat, gyakorlatias lesz, ugyanakkor boldog és egészséges is!)
Sepp Holzer mezőgazdasági iskolát végzett, annyira beleszeretett a kertgondozásba gyerekként kapott kis sziklás „birtokán”. Lelkes fiatalként másoknak is vállalt ilyen munkákat a kialakítástól a fenntartásig. Erdész famíliájától kapott saját kiskertjében próbálta ki a kertészkedés módszereit, de a maga belátása, szíve és esze szerint. Ezért aztán az iskola szigorúan vegyszerezős, talajbolygatós, növénysanyargató módszerei mellett szinte szégyellni kezdte a maga kis élettelien természetes kertjét. Elhatározta hát, hogy végre mindent a tanultak szerint fog elvégezni otthon is. Sőt, a másoknál vállalt gondozási munkákat is az iskola által diktált, általánosan elfogadott ipari mezőgazdaság követelményei szerint változtatta meg.
Sűrűre terebélyesedett fáit, bokrait lecsonkolta, a kert növényzetét kiirtotta, felszántotta, vegyszerekkel permetezte és szórta be egész kis birodalmát. A végén megdöbbenve állt meg: ez lenne hát a jó megoldás? Szerencsére csak egy megbízója haragját vívta ki: csak egyetlen kertet tudott a sajátján kívül így átalakítani, aztán megállt a pusztítással, és elgondolkodott.
Az ember, főleg ha kertet művel, csak a Természet erőivel, folyamataival együttműködve lehet eredményes! A szokásos ellenszegülés, az erőszakos beavatkozások, az irtás és mérgezés nem vezethet egészségre!
Megsajnálva a rábízott élő kerteket valami egészen más, rég elfeledett, természetes és szeretetteljes módon kezdte el a pusztítás jóvátételét. Azóta is – már fia és lánya is! – mindenben a Természetre hagyatkozik: megfigyeli és kipróbálja, hogyan élhet a legtöbbféle növény és állat akár a legkopárabb helyeken is. Az erdőből kialakított Krameterhof magasba nyúló szikláin gyönyörű gyümölcsöket, zöldségeket, gyógynövényeket termeszt, állatokat tart a permakultúra örökké fenntartható alapelvei szerint.
A talajforgatás nélkül gazdálkodó japán Fukuokához hasonlóan ő is vallja, hogy a kis fák magból és maguktól nőhetnek csak egészséges, tartósan bőtermő fákká, ezért nem metszi le (nem kopasztja fel) az oldalágakat, így még az őzrágástól is megvédve a vékony törzseket. (Az elágazások nélküli, csonkán és szinte gyökértelenül elültetett suhángokat viszont egész kínlódó életük alatt metszeni, alakítani, védeni kell, mivel eleve gyengén, betegen kezdik növekedésüket!)
Területén gyűjti a talajt, a vizet, a hőt, a szerves anyagokat, hogy kedvező élettere legyen ültetett növényeinek. A lejtőkön ferdén – nem vízszintesen! – dombágyásokat, teraszokat alakított ki, hogy a lezúduló esővizet és a lemosott talajt megfogja, kisebb-nagyobb tavakat is készített, ahol tárolja az élettérré alakuló vizet, egyúttal visszatükröző felületet is ad a parti növényeknek. A déli oldalak kőfülkéi, tisztásai is gyűjtik a napmeleget, az ültetés után a tövek köré rakott kisebb kövek viszont hőkiegyenlítő hatásúak, és visszatartják a talajpárát is.
Itt is érvényes, hogy hallgass a szívedre! Az első megérzéseink, a hirtelen eszünkbe jutott megoldások a nekünk valók. (Persze tanakodhatunk rajtuk, de ne túl sokat, mert aztán nem lesz belőlük semmi…) Tudnunk kell, mit szeretnénk, milyen helyünk van, milyen ott a talaj, honnan és mennyire süt a Nap, hogyan fúj a szél, mik élnek már a területen és környékén. Jobban megfigyelve azt is észrevehetjük, mik érzik, éreznék jól magukat. (Ebből a termőhely tulajdonságait is kitalálhatjuk, mert sok növény csak bizonyos helyeken fordul elő.) Lehet kísérletezni, de ne erőltessünk semmit, mert a növényeknek szenvedést, magunknak csalódást okozunk. „A Természetben sokkal több lehetséges, mint amit a könyvekben olvashatunk. Ezt csak az tapasztalja meg, aki elfogadja a kudarcot is, és mindig kész tanulni.” – vallja S. H.
Sok kisebb, tájba simuló foltot alakítsunk ki, így az ösvényeink is vígan kanyargósak lesznek, és mindenütt szép meglepetésekre bukkanunk. A túl erős szél ellen sövénnyel, dombocskákkal védekezhetünk, a vizet és talajnedvességet árnyalással, talajtakarással, sekély folyókákkal tarthatjuk a magasban, hogy minél lassabban folyjék lefelé, vagy párologjon el. Mélyedésekben tavacskákat is kialakíthatunk, lehetőleg természetes anyagokkal (döngölt agyagréteggel szigetelve). Ősrégi módszer a teraszos művelés, amivel helyet és vizet nyerünk.
A növénytelepítésnél kövessük a Természet rendjét, ahogy a puszta föld benépesül: előbb a durván szúrósak és bokrosok, aztán az egyre szelídebbek jönnek, egyik a másik után. A fák közt is megvannak az úttörők, akik szerényebbek, alkalmazkodóbbak, szaporábbak, de rövid életűek. Őket követik csak a tartósan nagyra növők.